Van úgy, hogy valami megesett - és én ahhoz még kicsi voltam, ténylegesen vagy képletesen, hogy feldolgozzam..jól vegyem, megértsem, elfogadjam, - valami, amit tán képtelenség is lett volna.
S kigyulladt bennem egy szoba.
Magasra csaptak a lángok, túlontúl rajtam, és én elszaladtam, hogy ne vesszek oda.
Idővel valahogy sikerült rázárni a tűzvédő ajtót, nagy erőfeszítéssel.
Körülhatárolni, leválasztani, mert nem lehet azzal mit kezdeni, se ott maradni.
Telt az idő, felnőttem, itt vagyok - a sparban akciós a karfiol; le kéne már adni határidőre azt az anyagot; mire szokjak rá, melyik olcsóbb, a cukor vagy az alkohol?- belül valahol azóta is futok.
Szeretném nem tudomásul venni, mégsem mondhatom, hogy jól vagyok.
Sosem lesz a teljes lényem ép, mert egy szobám folyton gyulladásban lobog.
Időnként furcsa füst csapja meg az orrom, hogy honnan jön, nem is tudom.
Nem érdemes keresni, odamászkálni és az ajtót nyitogatni, mert csak újra és újra megéget, ez nem segít, jól tudom.
Nem akarom, hogy újra fájjon.
Odamennem úgy lehet, ha jön velem sok víz és egy szakképzett tűzoltó.
A forróság akkor is arcul fog csapni mindkettőnket és felsejlik a fájdalom, ám ezúttal hoztunk rá valamit, amit beengedünk, egyfajta antitoxint, balzsamot, amivel keveredve enyhül a lobogás s a tűzvész csillapul.
Marad persze sok korom és hamu.
A lényemet átpulzáló intenzív gyulladás végre tisztulhat, hozhatom már a vödrömet-lapátomat.
A szobám pont olyan, mint előtte, nem lesz már, nem is várom, de ezután picit könnyebb lesz már odajárkálnom, nem élem át olyan égetően, csak meglátogatom.
Lesz bennem így is fájdalom, de apránként, azt a részem, idővel megújíthatom.
Beléköltözhessen a nyugalom és a szeretet egy szép napon.
Szeretettel,
L
Commentaires