Leírni az élményt sokszor nehéz, mert ha szavakkal akarnánk megragadni, pont elillan.
Érzés, sejtés, rezdülések, finom átrendeződés a mélyben.
Hogy néz ki az “eredmény” a hétköznapokban, az megjósolhatatlan.
Lehet, hogy más lesz a belső megélés, pedig látszatra pont ugyanaz történik, mint tegnap.
Kinek, mi fáj, mi a trauma - egyre kevésbé tudom előre megmondani, de ha itt ül velem valaki, van esélyem megérezni.
Sokszor pont nem az a seb, ami sebnek hangzik szavakkal elmondva, pláne leírva.
Mi az, ami még mindig megérint, honnan erednek könnyeink, a test az, ami őszintén megmondja.
Minden ülés kéri bátorságunkat. Mindkettőnkét. Bőrünket visszük a vásárra.
Te leoldod a kötéseket, vajon mit szólok hozzá, ítélkezek-e, megértem-e, érdemes lesz-e, lehet, hogy fájni fog, véred ered újra és ott maradsz felnyitva-kavarva?
Én odaülök és kiürítem magam egészen. Tiszta lap, lakmuszpapír, amire írhatsz.
Vajon milyen történet, fájdalom, szenvedés érkezik, amit átveszek egészen? Ezúttal mit találunk a kötés alatt? Elbírom-e, megértem-e, átlátom-e, megérkeznek-e a megfelelő szavak pont akkor és pont azok, amikre szükség van? Ugye nem hiába fog fájni neki újra?
Időnként azt érzem, ez művészet és tanulhatatlan. Az élmény ott dől el két sérülékeny és bátor ember különlegesen koreografált, egymásra ható találkozásában.
Sose megyek bele kényelmes magabiztossággal, inkább egyfajta bizalommal és saját élményeimen alapuló hittel, hogy csodák is történhetnek meglepően rövid idő alatt.
Ehhez adom magam.
Egészen lenyűgöz a bizalom, amivel megtiszteltek és látni az utat, amin akár évtizedes fájdalmak oldódnak szeretetté, könnyekig meghat.
Nem könnyű hivatás ez, mégsem cserélném semmi másra.
L
Comments