Időnként, az Ultrarövid terápiás ülésünk végén, megkérdezed tőlem…”ezt mégis hogy bírod egész nap, minden nap?” “Hogy nem nyom maga alá ez a sok nehéz történet?”
Azzal kezdem, hogy nem egész nap. Napi egy ilyen találkozás egyelőre nekem a max.
A minden napot hamarabb meg tudnám szokni. Gyakorolni kell ezt is, mert valóban terhelés. De nem úgy, hogy maga alá temet, inkább bevon, foglalkoztat, leköt, s egy darabig még mocorog bennem.
Elfáradok, jó értelemben, mert fejemmel és szívemmel, minden sejtemmel figyeltem.
Másrészt felemel elképesztően.
Hisz megyek veled.
Bele a sűrűjébe, az érzelmek tengerébe ugrom veled.
Megengedem magamnak, hogy sajátomként is érezzem, amit te.
Sokszor ejtek könnyet.
A munkaképességem megőrzésére ezzel együtt figyelek.
A felkavart iszapot nem engedjük pont ugyanoda ismét le. Azért kavarjuk fel, hogy elérjük üzenetét és valamit kezdjünk vele.Valahol felveszünk egy fonalat, valahol teszünk egy pontot, máshol nyitunk egy új fejezetet.
Mivel együtt haladunk, s megyünk át mindezen, a végére kikönnyülök veled.
Másrészt kifejezetten edzek arra, hogy bírjak nehezet. S míg a testem csinálja, gondolatban mindezt az élményt előreküldöm magamnak a konzultációs termünkbe. Hasonló lesz, csak lelkileg.
Felvenni valami nehezet, megtartani és kontrolláltan tenni le.
A nehéz súlyokkal való edzés rátanít engem arra, hogyan tegyem mindezt azokkal a terhekkel is, amiket hozol nekem.
Szeretettel
L
Comments